Dokumentumfilm
(Feliratos)
Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya rendezők dokumentumfilmes csapata egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung… életét követte. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogság indexét”.
A filmben Amber házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság? A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon. Tovább
Dráma
(Feliratos)
A 48 éves Etero egy kis grúziai faluban él. Soha nem akart férjhez menni, a szabadság éppoly fontos számára, mint fenséges… süteményei. De az egyedül élő nőre nem néznek jó szemmel a faluban, és hamar a pletykák célpontjává válik. Amikor szenvedélyes szerelemre lobban egy férfi iránt, döntés elé kényszerül: vajon továbbra is kötöttségek nélkül folytassa független életét, vagy ezentúl kapcsolatban éljen? Eterónak meg kell küzdenie a saját érzéseivel, és el kell döntenie, melyik út vezet számára a boldogsághoz. Tovább
Premier
NYISD KI A SZEMED! VETÍTÉSSOROZAT: A vetítés után beszélgetés Schramkó Péter magántanárral és Szarka Judit filmesztétával.
Dráma
Romantikus
Vígjáték
(Szinkronizált)
A Challengers a feltörekvő profi tenisztehetségek számára rendezett bajnokság. Itt kerül egymással szembe Art és Patrick.… Akik nagyon jól ismerik egymást. Évekkel korábban elválaszthatatlan cimborák voltak. Egészen addig, míg meg nem ismerkedtek Tashival, aki nemcsak a legjobb volt a pályán, hanem a legvonzóbb is. A két srác egyszerre kezdett ki vele, egyszerre nyomultak rá, és egyszerre kaptak bíztató jeleket.
A szőke srác kiszámítható, fegyelmezett és sikerre éhes. A barna bohém, laza és játékos. Tashi nem tud választani köztük. Aztán mégis. Aztán mégsem. Telnek az évek és a három szerelmes fiatal között nem szakadnak el a kötelékek: csak kibogozhatatlanul összegubancolódnak… Tovább
Dráma
Életrajz
(Feliratos)
Az 1920-as évek Párizsában járunk. A dúsgazdag, orosz származású balerina, a legendás Ida Rubinstein társulata botrányos,… határokat feszegető előadásokkal borzolja a polgárság kedélyeit. Rubinstein következő előadása bemutatására készül, és Maurice Ravelt bízza meg azzal, hogy kísérőzenét komponáljon hozzá. Ravel megalkotja élete legnagyobb sikerét, a Bolerót. Tovább
Animáció
Dokumentumfilm
1988-ban, kevéssel a vasfüggöny leomlása előtt vagyunk Magyarországon. Ekkor már mindenki igényelhet világútlevelet, kinyíltak a határok,… felszabadult az utazás lehetősége. A vonat és a busz azonban nagyon drága, még nincsenek olcsó megoldások (pl. fapados járatok), és az embereknek nincs pénzük arra, hogy külföldre utazzanak. Mit ér a szabadság, ha nem lehet élni vele? Európa felfedezése olyan erős és természetes igényként jelentkezik, hogy egyáltalán nem számít, milyen úton válik lehetségessé. Az Európába vágyódó három jóbarát, Ákos, Laci és Petya valahonnan megkapja egy srác telefonszámát, aki hamis vonatjegyeket árul. Megbeszélnek vele egy találkozót a Nemzeti Múzeum lépcsőjére. Miután megkapják a jegyet, látják, hogy rossz minőségű hamisításról van szó. A jegydealer elmondja, hogy ezzel ne foglalkozzanak, mert sokan utaztak már ilyen jeggyel. A fiúk annyira amatőrnek találják a jegyet, hogy úgy döntenek, nem használják fel. Fogadnak, hogy ők ennél jobb hamisítványt tudnak csinálni, és elkezdik visszafejteni a szálakat. A pályaudvarok nemzetközi pénztáraiba bekukkantva kifigyelik, hogyan dolgoznak a pénztárosok. Rájönnek, hogy a jegyeket kézzel írva, indigóval (Kék Pelikan) töltik ki, és a másolat kerül az utashoz, míg a golyóstollal írt „eredeti” példány a MÁV-nál marad. Összerakják az összes pénzüket, felváltva a pénztárokhoz állnak, és annyi jegyet vásárolnak, amennyi csak a pénzből kijön.
Egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések a jegyekkel… Tovább
ÖKUMENIKUS VETÍTÉSSOROZAT: A vetítés után Tanner Gábor, a filmklub házigazdája beszélget Csáki László rendezővel.
Horror
(Szinkronizált)
Ceciliát, a jámbor hitű nőt szívélyesen fogadják a festői szépségű olasz vidéken, ahol egy illusztris kolostorban… kap új feladatot. Számára azonban egyre világosabbá válik, hogy új otthona sötét és borzalmas titkokat rejt. Tovább
Premier
Horror hét
Dráma
Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsolya) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A… két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja is a színpadról kerül a filmvászonra. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé. Tovább
Dokumentumfilm
Ha magunk elé idézzük Eötvös Loránd alakját, akkor az elmélyült, kísérletező tudóst látjuk, akit Einstein a „fizika fejedelmének”… nevezett. Észak-Olaszországban azonban, ahol hegycsúcsot és sziklautakat neveztek el róla, a legnagyobb magyar hegymászóként tisztelik, Ilona és Rolanda lányait pedig a női hegymászás úttörőinek tartják. Amikor húsz évvel ezelőtt Grábler Zsuzsa operatőr megismerkedett az Eötvös-lányok kalandjaival, azonnal filmvászonra álmodta, és a történetbe behívta Nedeczky Júlia hegymászót is, aki magyar nőként először emelkedett nyolcezer méter fölé. Százhúsz évvel a valós események után Zsuzsa és Júlia korabeli öltözetbe bújtak, és egy filmes stábbal együtt megmászták a Dolomitok egyik impozáns sziklafalát. Tovább
Premier
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ: A film után vendégünk lesz Grábler Zsuzsa rendező, moderátor Mucsicska László.
Horror
(Szinkronizált)
A gyerekek néha olyan rémesek.
Miután egy csapat botcsinálta bűnöző elrabolja egy nagyhatalmú alvilági figura 12… éves balerina lányát, csak annyit kell tenniük az 50 millió dolláros váltságdíj begyűjtéséhez, hogy egy éjszakán át vigyáznak a kislányra. Ám az elhagyatott villában a gyerekrablók egymás után kezdenek eltünedezni, és rémületük egyre fokozódik, amikor rájönnek, hogy nem egy átlagos gyerekkel vannak összezárva… Tovább
Premier
Horror hét
Animáció
(Szinkronizált)
A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját,… Nina aggódni kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka, miszerint a régi gyár főnöke elrejtett valahol egy kincset, Nina és legjobb barátnője, Mehdi pedig elhatározzák, hogy felkutatják és szétosztják apja és a többi munkás között. Ekkor kezdetét veszi egy életre szóló kaland. Tovább
Premier
Családi
(Szinkronizált)
A Képzeletbeli barátok egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez… kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…
A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski. Tovább
Premier
Dráma
(Feliratos)
Hirajama Tokióban dolgozik, munkája során mosdókat takarít. A férfi láthatóan elégedett egyszerű, harmonikus egyhangúságban… telő életével, és örömet lel az élet apró csodáiban. Szabadidejét a zene és a könyvek iránti szenvedélyének szenteli, emellett rajong a fákért is, amelyeket féltve gondoz és állandóan fényképez is. Váratlan találkozások sorozatán keresztül fokozatosan egyre több minden derül ki a múltjából. Tovább
Horror
(Szinkronizált)
Maya és Ryan (Madelaine Petsch és Froy Gutierrez) a nő új munkája miatt Oregonba utazik, időközben pedig megállnak… egy elhagyatott nyaralóhelynél. Ezen az ismeretlen helyen három maszkos idegen tör rájuk, akik látszólag indíték nélkül tartják rettegésben a fiatal párt. Az indítékokra fény derül a filmtrilógia folytatásaiban. Tovább
Premier
HORROR HÉT
Animáció
(Szinkronizált)
A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját,… Nina aggódni kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka, miszerint a régi gyár főnöke elrejtett valahol egy kincset, Nina és legjobb barátnője, Mehdi pedig elhatározzák, hogy felkutatják és szétosztják apja és a többi munkás között. Ekkor kezdetét veszi egy életre szóló kaland. Tovább
Családi
(Szinkronizált)
A Képzeletbeli barátok egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez… kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…
A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski. Tovább
Dráma
Életrajz
Semmelweis (Vecsei H Miklós). Ma legendaként emlékszünk rá: bátor és tántoríthatatlan, egyszerre tudásvággyal és igazságvággyal… teli emberként. Akit nem véletlenül emlegetnek így: az anyák megmentője.
A saját korában viszont egészen másképp látták. A többi magyar orvos, akivel együtt dolgozott a bécsi szülészeti klinikán, őrültnek hitte: hiszen nem érdekelték a császárváros örömei, csak a munkájának élt. Az osztrák orvosok elviselhetetlenül erőszakosnak tartották: kizárólag egy cél lebegett a szeme előtt, a rábízott anyák egészsége; és a szent ügy érdekében áthágott minden akadályt, megszegett minden szabályt. Főnöke, a klinika vezetője (Gálffi László) számára pedig ő volt az élő, kellemetlen lelkiismeret: mert ha Semmelweis doktor elmélete igaz, és a szülészorvosok terjesztik a kórt, amelybe annyi szülő nő belehalt, akkor ők mind gyilkosok…
És dolgozott mellette egy szülésznő (Nagy Katica), aki meglátta benne azt, akit senki más: a szerelemre és megnyugvásra vágyó férfit. Tovább
Horror
(Szinkronizált)
Egy fiatal amerikai nőt Rómába küldenek, hogy az egyház szolgálatának szentelje életét. Ott azonban olyan sötétséggel… találkozik, ami kétségeket ébreszt tulajdon hitében, s egy borzongató összeesküvésre is fényt derít, aminek célja, hogy biztosítsa a megtestesült gonosz világra jövetelét. Tovább
Premier
HORROR HÉT
Animáció
(Szinkronizált)
A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját,… Nina aggódni kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka, miszerint a régi gyár főnöke elrejtett valahol egy kincset, Nina és legjobb barátnője, Mehdi pedig elhatározzák, hogy felkutatják és szétosztják apja és a többi munkás között. Ekkor kezdetét veszi egy életre szóló kaland. Tovább
Családi
(Szinkronizált)
A Képzeletbeli barátok egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez… kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…
A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski. Tovább
Vígjáték
Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás),… hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése. Tovább
Dráma
Horror
(Szinkronizált)
Egy fiatal pár és gyerekük látogat el a hotelhajóként egy kikötőben horgonyzó Queen Mary óceánjáró fedélzetére.… Megjelenésük megmagyarázhatatlan események sorozatát szabadítja el. Miközben a terror uralkodik el a hajón, egyre inkább úgy tűnik, az események összefüggésben állnak egy 1938-as tragédiával, amikor az óceánjárón egy szilveszteri partin véres gyilkosságok történtek. A legendás hajó sötét titkai halálos veszélyt jelentenek a látogatóba érkező turistákra.
Az elátkozott Queen Mary a legendás óceánjárón forgott, és a hajóhoz köthető hiedelmekre épít. A legjobb horrorfilmes hagyományok így ezúttal történelmi léptékűvé válnak. Tovább
Premier
HORROR HÉT
Családi
(Szinkronizált)
A Képzeletbeli barátok egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez… kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…
A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski. Tovább
Thriller
(Feliratos)
Elérkezett a nap, amelyre Kelly-Anne várt. Megkezdődik Ludovic Chevalier tárgyalása, akit három kiskorú lány brutális meggyilkolásával… vádolnak. A legtöbb emberrel ellentétben Kelly-Anne-t lenyűgözi a férfi, megszállottjává válik, és minden egyes bírósági tárgyaláson részt vesz, abban a reményben, hogy a férfi legalább egy futó pillantást vet rá. A valóság és a képzelet közötti határ azonban egyre inkább elmosódik, mígnem Kelly-Anne megszűnik egyszerű passzív szemlélőnek lenni. Tovább
Premier
LÉLEKMOZI VETÍTÉSSOROZAT: A vetítés után beszélgetés Tanner Gábor filmesztétával
Horror
(Szinkronizált)
Egy fiatal srác szenvedélye az egzotikus állatok gyűjtése. Egy nap egy mérgező pókot talál egy piacon, amit hazavisz… a lakásába. A pók rövid idő elteltével kiszabadul és rohamosan szaporodni kezd, szörnyű hálócsapdává változtatva nemcsak a lakást, de az egész társasházat is. A rendőrség lezárja az egész épületet, miután a lakókat lesből támadják a mutáns pókok. A túlélőknek egyetlen lehetősége marad: megtalálni a kiutat, hogy túléljék a halálos csapdát. Tovább
Premier
HORROR HÉT
Ma, Szerda
|
|
|
Holnap, Csütörtök
|
|
|
május 17., Péntek
|
|
|
május 18., Szombat
|
|
|
|
május 19., Vasárnap
|
|
|
|
május 20., Hétfő
|
|
|
|
május 21., Kedd
|
|
|
május 22., Szerda
|
|
|
|
május 23., Csütörtök
|
|
|
május 24., Péntek
|
|
|
május 25., Szombat
|
|
|
|
május 26., Vasárnap
|
|
|
|
május 27., Hétfő
|
|
|
május 28., Kedd
|
|
|
május 29., Szerda
|
|
|
május 30., Csütörtök
|
|
|
június 1., Szombat
|
|
|
|
június 2., Vasárnap
|
|
|
|
június 3., Hétfő
|
|
|
június 4., Kedd
|
|
|
június 5., Szerda
|
|
|